Néha úgy érzem nincs olyan a földön akinek számítok, néha pedig úgy, hogy az egész világ rámtámaszkodik. Már elegem van a fennt-lennt effektusból. Telhetetlen vagyok... Sajnos nem érem be a középúttal. Sőt talán az még a rossznál is rosszabb. Ha nem történik semmi és úgy érzed bezártak egy fogaskerékbe amiből sohasem szabadulhatsz. Az emlékezetemben bőven van olyan rész amit legszívesebben kitörölnék. De nem tehetem. Legszívesebben új életet kezdenék valahol messze innen. Ahol senkit sem ismerek és olyan képet építhetek fel magamról amilyet csak akarok. Az eddigi bejegyzésekből gondolom mindenki arra következtet, hogy milyen egy depressziós csaj vagyok. Pedig ez nem így van. Szeretem az életet és sokat szoktam nevetni is. De, hogy boldog vagyok-e? Odabennt mélyen? Nem hiszem. A baj velem az, hogy eddig csak olyan fiuk (úgy igazán csak egy) tetszett akikkel soha többet az életben nem találkoztam. Volt olyan akinek én tetszettem, nekem ő annyira nem de egy estére új évkor összejöttünk. Ezt is persze úgy, hogy többet nem láttam (mondjuk ez az 1 hála az égnek) Túlságosan nyomult. Fél óra után már megfogta a vállamat én meg tökre úgy éreztem mintha otthon várna valaki akihez hűségesnek kéne lennem. Egyértelműen velem van a baj. Nem mondom, hogy nincsenek hibáim, mert egy csomó van mint: makacs, hirtelen haragú, nagysz
ájú stb. De úgy gondolom senki sem tökéletes és mindenkinek meg kell találnia azt aki őtmagátszereti a hibáival együtt. Csak 1-szer voltam szerelmes, vagyis hát még mindig az vagyok de hacsak nem történik csoda őt nem látom többé. Én pedig sok emberrel ellentétben hiszem, hogy léteznek csodák. Ha valaki elveszti a csodákba vetett hitét az a legeslegrosszabb ami csak történhet vele...
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése